Mese a Granáriumról

A virgonc tündér jó tanácsa



Ahol mindez történt: Szádalmás
Amikor történt: réges-régen, háromszáz évvel ezelőtt

Reggel volt. A hegyek mögül előbújt a nap, és egyre magasabbra emelkedett a felhők fölé. A juhászok akkor hajtották ki a juhnyájat a legelőre, a kaszálók a mezőn fenték kaszáikat, és a méhek kiröpültek a kaptárból, hogy édes nektárt gyűjtsenek. A falu új napra ébredt, és vele együtt Kraszko csigácska is. Körülnézett, hová is került, de mindenütt csak almát látott maga körül. Meg is örült neki, mert már nagyon éhes volt. A csigák keveset esznek, de ugyanúgy, mint más élőlények, ők is válogatósak. Van, amit szeretnek, és van, amit nem. Megkóstolta hát az almát, és örömében füttyentett egyet. Az alma édes volt és érett, lédús és illatos. Kraszko csak evett, evett és evett, majd úgy jól lakott, hogy félő volt, a csigaházba sem fér be. 
- De hisz a csigaház az otthonom, hol fogok így aludni? - gondolkodott, és arra jutott, az lesz a legjobb, ha egész nap csúszik-mászik majd, hogy ledolgozza, amit megevett.

Kraszko felmászott az almakupacra, egyre magasabbra és magasabbra, mígnem a legeslegtetejére jutott. Szegény teljesen kimerült, ki kellett fújnia magát. Körülnézett, valahonnan ismerős volt a környék, amit látott. Mintha egyszer már járt volna itt. Egy völgyben húzódó meseszép falucskára tekintett. Mindkét oldalról hatalmas hegyek magasodtak és meredek dombok napsütötte fennsíkjai látszottak. 
Kraszko csigácska egy különleges, hosszú épületet vett észre, melynek nem voltak ablakai. Furcsának találta, úgy gondolta ilyen nagy háza csak egy óriásnak lehet. 
- Mi lehet ez? – kérdezte magától Kraszko. Igencsak meglepődött, mikor kérdésére választ kapott. 
- Ez a Granárium. 
- Sajnos nem tudom mit jelent a Granárium, és azt sem tudom, hogy ki beszél – mondta Kraszko, mivel senkit sem látott.
- Azért, mert a házadon ülök - nevetett valaki kedves hangon. 
- Hogy lehet az, hogy nem érzem? – csodálkozott Kraszko. Ekkor egy lepke repült le a házáról, majd leült vele szembe. Gyönyörű lepke volt, szárnyai piros, kék és sárga színben pompáztak. Törékeny volt és könnyű, azért nem vette észre Kraszko. 
- Bábocska vagyok. Bertalan Bábocska – mutatkozott be a lepke. 
- Engem Kraszkonak hívnak, és szeretném tudni, mit jelent az, hogy Granárium – mutatkozott be Kraszko is. Ekkor Bertalan Bábocska mesélni kezdett:
- Azt mondják, valamikor ezt a területet mocsarak borították. Amikor ide jöttek az emberek, hogy falut alapítsanak, nem volt hová házat építeniük. Mindenütt csak vizes földet találtak. Úgy döntöttek hát, hogy medret ásnak egy pataknak, ami majd elvezeti a sok vizet egy tóba. Így a vizes talaj szántófölddé és szőlőskertté változott. Azt is mondják, hogy bár keményen dolgoztak, nem lett volna ilyen szerencséjük, ha nem segített volna rajtuk a rejtélyes sárkánykígyó.
- Tényleg! Hogy nem jutott rögtön eszembe! Már voltam itt egyszer! Nem csak hogy voltam itt, de a sárkánykígyóval is találkoztam. Egy barlangban alszik, elrejtőzve az emberek elől. Száz évig alszik, és csak egyetlen éjszakára ébred fel. Szerencsét visz arra a tájra, mely felett azon az éjszakán átrepül, és lakói megkapják azt, amire vágynak. Akkor éjjel, én a sárkánykígyóval repültem át e felett a völgy felet! – emlékezett vissza Kraszko.
Látta, hogy a sárkánykígyó varázslata beteljesedett. A völgy nagy változáson ment keresztül. Bertalan Bábocska furcsán nézett Kraszkora. A lepke semmit sem tudott csigácska varázserejéről. Még csak nem is sejtette, hogy Kraszko minden reggel máshol és más korban ébred. Bertalan Bábocska így hát nem hitt a csigácskának, és úgy folytatta mondandóját, mintha nem is hallotta volna, amit Kraszko mondott. 
- A királyságban itt terem a legfinomabb gyümölcs, alma, körte és szőlő. Néha olyan jó a termés, hogy a gazdák nem is tudják, mihez kezdjenek a sok gyümölccsel. Pincéket kezdtek hát ásni, hogy elraktározzák benne a gyümölcsöt télre. Mikor minden pince megtelt, a közeli vár ura egy nagy magtárat hagyott építtetni, melyet Granáriumnak neveztek el. A Granárium teli van mindenféle finomsággal. Fontos szerepet tölt be. Olyannyira fontosat, hogy saját királyi helytartót is kapott – Bertalan Bábocska befejezte mondandóját, és magasztosan Kraszkora nézett. 
- Akkor miért van itt ennyi alma? Miért nem viszik be a Granáriumba? – Kraszko egyre kíváncsibb és kíváncsibb lett. 
- Ezen az éven jobb volt a termés, mint az előző években. Olyan sok alma termett, hogy már a Granáriumban sem fér el.
- Mi lesz így vele? 
Kraszko tudta, hogy nem tanácsos az almát a szabad ég alatt hagyni. Megázik, és egy idő után rothadni kezd, ami igazán nagy kár lenne. Bertalan Bábocska elmondta, hogy István, a királyi helytartó nagyon szomorú volt emiatt, jajveszékelve járt-kelt fel s alá. Három éjjel, három nap gondolkodott a megoldáson. Úgy döntött, míg eszébe nem jut valami, le sem hunyja a szemét. Ám aludni muszáj. Az álom nagyúr, ha az ember meg is próbálja kikerülni, az megtalálja az útját. 
- És mi történt később? – kíváncsiskodott Kraszko. 
- A királyi helytartó semmire sem jutott, így hát egyik délután sétálni indult. Nagyon fáradt volt, leült az összegyűjtött alma halmok mellé, és elérte az álom. István kinyújtózott a földön, és elaludt. Álmában gyönyörű tündéreket látott, akik a réten táncoltak, és közben különleges italt iszogattak. Egy szépséges tündér öntötte ki a kehelyből a poharakba az italt, melynek illata messzire szállt. István meghúzta az orrát, és mosolygott álmába. Nagyon megtetszettek neki a gyönyörű tündérek. Meleg volt a réten, így ő maga is megszomjazott. A tündérek után eredt hát, megfogta a kezüket, és arra kérte őket, öntsenek neki is a kehelyből. A tündérek hiába tűntek törékenynek és gyengének, rakoncátlanok voltak és virgoncak. Kergetőztek és nevetgéltek a réten. Azt kérték Istvántól, ha egyetlen kortyot is akar inni a nedűből, akkor el kell, hogy kapja őket. Csakhogy István egyiküket sem tudta megfogni. Amikor már elfáradt, a legeslegszebb tündér azt tanácsolta neki, ne pocsékolja az idejét, készítsen maga olyan italt, hisz van hozzá alapanyaga bőven. Ekkor felébredt a királyi helytartó, és tudod mi történt? – kérdezte Bertalan Bábocska. 
- Nem tudom, kérlek, folytasd – Kraszko izgalmában alig kapott levegőt. 
- Amikor István felébredt, az álomnak vége szakadt, a tündérek eltűntek, de az ital illatát még mindig érezte. Nem tudta felfogni, hogyan lehetséges ez. Ekkor észrevett minket. Minket, lepkéket, ahogy az alma körül röpködtünk, és magunkba szívtuk annak édes nektárját. István, a királyi helytartó azonnal felpattant, elmosolyodott és hazaszaladt. Magához hívatta a falu bíróját, és megparancsolta neki, dobolja ki a faluban, hogy akinek több almája van, mint amit fel tud használni, azt hozza a Granáriumba, hogy édes mustot készíthessenek belőle. Emberek jöttek a falu minden részéről. Volt, aki egy kosár, de volt olyan is, aki egy egész szekér almát hozott. Nem csak Szádalmás gazdái gyűltek össze, de a környező falvak, Körtvélyes és Jablonca gazdái is. Mindenütt jó volt a termés, és mindenkinek tetszett a királyi helytartó ötlete. Legjobban a gyerekek örvendeztek, hiszen melyik gyerek ne szeretné az almából préselt édes nektárt? Szeretik a tündérek, a felnőttek, a gyerekek és én is. 
- És én is – nyalta meg a száját Kraszko. Éppen akkor tudta meg, hogy aznap meg is kóstolhatja a frissen facsart nedűt. Nagy ünnepségre készülődtek. Összegyűlt a falu apraja-nagyja, velük együtt a nagy urak is, hogy megkóstolják a gyümölcsnektárból készült italt. Elhatározták, ha mindenkinek ízleni fog, a következő nap még több almát préselnek ki. Lehet éppen abból, melyen Kraszko ébredt aznap.
Kraszko és Bertalan Bábocska egészen estig figyelték az embereket, hogyan mulatoznak a Granárium előtt. A gyümölcslé főleg a gyerekeknek ízlett, nem győzték dicsérni. Miért is ne dicsérték volna, hisz édes nektárból készítették, melyet a törékeny lepkék és tündérek is fogyasztottak. 
A Granáriumban szólt a muzsika, ahová huszárok és szép leányok érkeztek. Elkezdődött a táncmulatság. Mindenki úgy szórakozott, ahogy azt a boldog emberek teszik, akik tudják, együtt szebbé tehetik a világot. 

Voltál már valaha Szádalmáson? Ha ide kirándulsz, megnézheted a Granárium épületét, azt az épületet, melyet Szádvár ura hagyott felépíteni. Egy turistaösvényen, a Magyarország területén lévő vár romjaihoz is eljuthatsz. A Granáriumban most egy panziót találsz, ahol szüleiddel megszállhatsz, és a nyári melegben fürdőzhetsz. A Granárium mellett egy kemencékkel teli kertre bukkansz, ahol mindenféle finomságot sütnek. A környéken számos kirándulóhely van. A közelben lévő fennsíkokra is eljuthatsz a turistajelzések mentén, ahol, ha szerencséd van, legelésző szarvasokat és őzeket leshetsz meg. Gyönyörű hely, nem szabad kihagynod. 
Ne feledd, a Granáriumban a Mesebeli Irodát is megtalálod.